 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
zörgő szobafal
préselt hang-szirom
szemmel föltárcsázott éjjel
végtére is a líra istenhez kapcsol
miért várnál a megszólításig
ásványok zsugori képtára
arcát átvirrasztó tenyér
a háta mögött tribün visszhang
erdő
nappalra zárt
szoba
madarak
után fészkelő tekintet
akár a zene
az ész elejti
anyagtalan
jelen-
lét múltideje
nyitva felejtett gázszelepek a fák
ujjadban
elkerülhetetlen éjszaka
magnetofon
száraz érzékenység
a vízbe
porzó nap
jeget tojó fülre rajzolt hullám
bicskába csuklott virradat
madártáj
szélnek támaszkodva
grafitos parázs
zsebeiben
hajnal
utak
a feje körül
utak
havas sál
lélegzetében fölismerte az üveget
vizeiből még kiporolta a napot kezeslábas
szél és beszédes fagyálom
álmatlan szeme madarak poros térképe arca
ujjai hold-gázláng setétből kifutó neon-tej
szipogó csönd
tájékozódik a fül kettészelt fatörzsön --------
-------------- csúzli-távról folyóvá lett madár
fûhöz hajló fenekébe mosolyra vetkőztetett
hullám
a felhő deszkák lángnyomatú rajza
eső földelő pálcika
amibe ha csillag költözik
mágnes veti ágyát de buborék
kinek személyi csöndje
üres mozdulatba testel
táj
légyfogó hold-ikrás igyekezet
tolvajlásra leplombált óra
fogaskerék ujjakhoz ketyegés
karbid kit üvegbe dugaszolt torlaszából
csillagsikoly ment ki -------------------
ősz fizikája a tölgyfán hangtalan makk
dugattyúk
szőrös kő képtelen csobbanás megmosa-
kodni a súlyban -------------------------
---------------------- alaktalan erő ----
lefordíthatatlan összhang mozdulatlan-
ságba fagyott hullámok visszhang holdjai
légzés merülő sugár-kanális a röntgen
mezőn óra csontok hullámzó felszíne ----
idegtelen tükröttartó érvek
pizsama-cellás árnyékban éjszakázva so-
sem gyógyul ki a szerelem ---------------
hûvös hang
helyre épült itt minden
idő
lándzsás testőrség
és királyi csönd
a nyelv
felszínt
keres egy keltezés
hogy lényegét kitöltse
az éj nem semlegesítheti történéseink
egykorú színhelyét, mivel az
mint a saját mítoszára eszmélő lélek
mindenki emlékezetével -- folyvást
önmagát teremti
koponyából a zseblámpa ajtó helyén a szél
metaforák szénné-lapulás
hőmérője a hátgerinc
por száll írógép állványról
oltatlan mészen fut a víz
ha a félelem a kötészet alapja
és a csönd képei
a hangtól láthatók
a vers fokozza a hiányt
most jéggé vált szava
tükrözi arcodat
bévül az izmok
hullámmal birkózó igazsága
a megkonduló
égbolt
bőrön párolgó
fényzene
kioltja
a lámpa
ujjait
a szél
fában lakó
őrült
beszéd a csönd
ablakra
dobált
lábnyomok
ledől a szódásüveg
fához
ütődik
az ég
megzavarodik
magányában
az alkony
csillagokra
szabja
ereit
begombolt
szemmel
hajnalodsz
reggel
harmonikázó
tenger
sugarak éneke
bőrön
pezsgő
hold
szappan
mellkas
fészekből
kicsurranó
nyár
a szélre havazó bőr
viharában
vetítőfal
függönyözött érmozi
álmatlan szemek
földtana
remény
fordított
olvasmányai
erdőarc
zsúfolásig vetkőzött
magány
izomkötegben
rejtegetett tenger
negatív másod
gazdátlan vízjele
elaludtál
a tárgyak szélcsendjében
korsóvá fagyott a víz
az asztalon
fényre nyílt napernyő
csukott szem, árnyékát viszafogva
a szódásüveg
hóvá lett
elhullámosított testtel csobogva
egy hely
egy név
ahol végetér
önhasonlat
átférő gondolat
vagy
mit e mozgásra szomjas part visszakövetel
ami csönddel itat
és óriásira fölnagyítva majd
éjszaka szörnyeinek is ellenáll
így éli át végtelenét
cseréptetős írógépen
hold köldökével a hajnal
egyetlen teniszütőn
a megpenészedett gumilabda-nap
a telefon hold érmével
felcsörömpöl egy szobát
miközben nyuszifület mutat ijedtében az óra
növényáram
és kutyaorr-konnektor
hernyó-hősugárzó
az esőben
lépted-léptei
ablakos csönd
kockák
r
e
j
t
v
é
n
y
ki több, mint önmaga
az idő elcsempészi a teret
e borszárnyas abroszon, most
mikor már egészen a léleké
ízületes lángtenyérből
ajakkal formált kehely
hídjaiból kicsúszó logarléc
szükségtelen misztifikálni a fát
miként egy almából lakó hegedû
sohasem csak hátgerinc-gyantás vonóval
eksztázis a némaságra
ûr zizeg fényvesszős kosár
csobban a csönd
a szemét elcsenő illatba
éjszakázó
madarat visszaverő sötét
éjjel fénygótika berajzolt mellkas ablak
a vállakon zászlóbontó vízesés
egy hal karácsonyfa a parton
a szél kitépett lapjai
közt a hang
cellája csak tekintet matrica
ablakot ölt láthatóvá sekélyül a csönd is
ajtó alatt becsusszanó " "
üres irkalapra képzeli magát
az éjjel fölszippantott fa
holdfény foltos
széllepedő
csigolya hajnal
lyukas eresz zaj
esőlánc
kiúsznak a háztetők a fényre
macska oson
csüngő árnyékra figyel
koppan a csönd
széttörik cserépre
a szem piros vízmérték
mélység nő
madárutáni magasság
mozdulatok
levegőköpenyből vakító pusztasága
ha az erdő víz-
jel gondolat szél-
üzenet a bőrbe hang-
kő szívlakat
hold
éjszakák sebe
egy szem
beszédetlen ajka
partok levetett
ruhái
izmok apálya
bőrön megvirradó nyár
a hangtalan
víz
lépcsőn
sugarak
mag
zászló
csírázó emlékezés
hang árnyéka a falon -
megétet hiányával a fény
mint ifjúságod
rongyos zsebû kertjeivel a város
Gyönge vagy a bátorsághoz
a gyávasághoz túl erős
akár a bölcs apostolok
erős lettél a félelemtől
Ha késhegynyi-léted elkopott
apád hûvös tarló nyomában
megismernek a térdeidről -
testedben lázadó alázat
Patkónyomok mindenütt A szerencséd
ismered a vasak puhaságát
Már hited is lehetne
de tûz ég melled rácsa között
és ráforr a vas a kezedre
Füled a hullámokra
kiérdemli eltûntét
egy előkeresett időpontban
a test
csapdák a gőzölgő pályaudvarok
mozdonyok visító patkányok
Hanyatt fekszel a Dunán
bölcsőben a gyerek
csak szemed hû oszlopa
tartja fönn az eget
Rád szakad az ég
merülsz
a teremtés előtti csöndbe
beléveszhetsz
mindörökre
de a szabadulás is fájna
Mint gyûrött sugár-
mintáival a kő
parthoz jut kit átlapoz
és visszakeres a hullám
az csak természetes
hogy fölragyog
vesekőre lelt örömtől
az öntudatos fájdalom
Szemed sínpárjain a feldübörgő hajnali ég
mint József Attila
vonatkerékre ismerő tekintete
víz gyökere a hal
föld emlékezete a csönd
mutasd meg szép arcodat a világnak
közöttünk
már csak üvegfal
a csendtől
feszes levegő
keressük egymást
mint a fák
egymás árnyékában
forgunk
körbejárjuk
önmagunkat
gyûlnek az idegen
lábnyomok
leszédülünk
a napra
időtlen
reményt virágzik koponyánk
borítékba zárt
napjaidon
az éj
szigorú rézpecsétje
álarcos
összeesküvők a fák
elárulták
útjaidat
fejedre
mert megszépült a szerelemtől
kitûzte vérdíjul
csillagait
az ég
állandó önrobbanás veszély
álmatlan felizzó szénszemedben
hátadon a nyár
letépett plakátjai
megőrzi szavad a cserépretört korsó
-----------------------------------
elcsöppent szempilla
gyertyák közt
hûvös szemed ravatali magánya
a földeken
térded ízületes ropogása
fasorok közt
farkas-
ként kémlelő szemed
a hajad erdő
zúgás
elárul
megvilágít a tél
jéggé válsz
végtelen
út
leszel
napjaidat
ablakok közé zárta
az éjszaka
a táj
fehér lázban
reményedet
kibeszélte
a tûzeső
pusztította parton
már csak az értelem
kagyló árvaság
Kigondolod
a rügyeket
gyûlnek szemedbe
a virágok
tested
eleven vitrin
nem őriz több
szomorúságot
Kézbe veszed
elolvad a jég -
visszakapja lényegét
Tetten ért egy pillanat-
ra órát tartó szemed
s mint gyökér a visszaérző leveleknek
árnyékodnak színhelyt ad a nap
csak emlékezetből érthető meg a fény
hogy boldogulhass fizikád nélkül
hûlt helyére hálót dobj
s e pisztráng csengésû vak hajnalon
még emlékezhet a csöndre a világ
elrejtetted
magadat a tájba
a víz nyugtalan
lelkiismeret
a sütkérező
szobrok között
bőrbekötött árnyék
didereg
fogság a fal
biztonsága
négyszögbe zárt
végtelen
izzó
szeméj
a halál beton költészete
függönyözött cseppkő
arcod
ujjai
félhomály
emlékek hûvös barlangja
mosolygó
évszázados
unalom
hideg
földtani beszéded
a meszes csontfal
ér vázlatát
nem értem én
csak nézem
ásvány-madár
torkod
kapkodó
szívverésem
a hangtól kettétört
cserépben
lélegzeted
lázvirág
öröm
bőralatti napsütés
soha
nem-
volt nyarak
jégverése
levegőkert
a szélnek kerítése nincsen
hintaszék
zsúfolt
személytelen
üveg arcát ásítás töri szét
torka
szûk utcáján
felröppent verebek
valakit
valakit virraszt a lámpa
eső a lépés
szögei
jól a csöndbe
kalapálva
kinn tudta magát felejteni
távol
ablak világít
nézed
le nem vennéd szemed
tested nincs
célod van csak
sorsod sincs
csak helyed
A házban
élnek emberek
s lényük benned
valóra válik
csak ők vannak már
te nem vagy -
s most következik
életed