Utat felező, felhő-
hártyás cigarettában
villám-finánclábot sejtve
kutatja várost végig
fürge ujjaival a szél.
Felezhetnénk talán -
csikkszedő baktat,
döglött hal: nikotin-
kátrányos szipkát sodor
partra az enyészet,
élenjáró a bajban;
tüzet ad; vesztére
(nem mindenkinek adatik meg
a természetes halál)
bőre alatt - vörös
vonal - teszi dolgát
III/III-as szálka,
megnevezhetetlennel
sötét kockáit tölti ki
hátam mögött a Fehér
Ház; mérlegképes híd;
törvény jövőidejû szelleme
a múlt, s a szegénység
a legdrágább szajha.

Elrejtetted magadat a tájba
a víz nyugtalan lelkiismeret

A sütkérező szobrok között
bőrbekötött árnyél didereg

Fogság a fal biztonsága
négyszögbe zárt végtelen

Izzó szeméjalatti tájon
a halál beton költészete

Függönyözött cseppkő Arcod
ujjakközötti félhomálya
emlékek hûvös barlangja -
mosolygó évszázados unalom

Hideg földtani beszéded
a meszes csontfal érrajzait
nem értem én Csak nézem
Ásvány-madár semmi tájai

Torkod kapkodó szívverésem

A hangtól kettétört cserépben
lélegzeted lázvirága
Öröm bőralatti napsütés
soha-nem-volt nyarak jégverése

Levegőkert A szélnek kerítése nincsen
Hintaszék Zsúfolt Személytelen
Üveg arcát ásítás töri szét-
torka szûk utcáján felröppent verebek

Valakit valakit virraszt a lámpa
eső a léptek szögei
jól a csöndbe kalapálva
kinn tudta magát felejteni

Minden-minden hogy föltárul
amíg háttal közelít feléje
Feje köré gyûlt lábnyomok -
az arc halálutáni tükrözése

elrejtetted
magadat a tájba
a víz nyugtalan
lelkiismeret

a sütkérező
szobrok között
bőrbekötött árnyék
didereg

fogság a fal
biztonsága
négyszögbe zárt
végtelen

izzó
szeméj
a halál beton költészete

függönyözött cseppkő
arcod
ujjai
félhomály

emlékek hûvös barlangja

mosolygó
évszázados
unalom

hideg
földtani beszéded
a meszes csontfal
ér vázlatát
nem értem én
csak nézem

ásvány-madár

torkod
kapkodó
szívverésem

a hangtól kettétört
cserépben
lélegzeted
lázvirág

öröm
bőralatti napsütés

soha
nem-
volt nyarak
jégverése

levegőkert
a szélnek kerítése nincsen

hintaszék
zsúfolt
személytelen

üveg arcát ásítás töri szét

torka
szûk utcáján
felröppent verebek

valakit
valakit virraszt a lámpa

eső a lépés
szögei
jól a csöndbe
kalapálva

kinn tudta magát felejteni

Láthatatlan lány
dereka körül karikával
ez a folyó

rossz fényt vet rád a nap
árnyéka megkörnyékez

mindig nagy magasságban
jár-kel a sikoly
száj koporsószöge

de ahol ének szól
nincs helye sikolynak

szükségtelen misztifikálni a fát

miként egy almából lakó hegedû
sohasem  csak hátgerinc-gyantás vonóval

eksztázis a némaságra

ûr zizeg  fényvesszős kosár
csobban a csönd
a szemét elcsenő illatba
éjszakázó
madarat visszaverő sötét

éjjel fénygótika  berajzolt mellkas ablak
a vállakon zászlóbontó vízesés
egy hal karácsonyfa a parton
a szél kitépett lapjai
közt a hang
cellája csak tekintet matrica
ablakot ölt láthatóvá sekélyül a csönd is

ajtó alatt becsusszanó " "
üres irkalapra képzeli magát

Gyönge vagy a bátorsághoz
a gyávasághoz túl erős
akár a bölcs apostolok
erős lettél a félelemtől

Ha késhegynyi-léted elkopott
apád hûvös tarló nyomában
megismernek a térdeidről -
testedben lázadó alázat

A VILLANYT IS fölkapcsolták
meszelt falak és szöghelyek
a hóban eltiport poloskák-
a nyom a hegyre föl vezet

GYÖNGE VAGY a bátorsághoz
a gyávasághoz túl erős
akár a bölcs apostolok
erős lettél a félelemtől

Ha késhegynyi-Iéted elkopott
apád hûvös tarló nyomában
megismernek a térdeidről-
Testedben lázadó alázat

PATKÓNYOMOK
MINDENÜTT a szerencséd

ismered a vasak puhaságát
Már hited is lehetne
De tûz ég melled rácsa között
és ráforr a vas a kezedre
NINCS EGY MÚLÓ PERC mozdulat
benned minden időtlen él
munkálkodik - rozsdán a sav
- tested befutva a vér

HANYATT FEKSZEL a Dunán
bölcsőben a gyerek
csak szemed hû oszlopa
tartja fönt az eget

Rád szakad az ég Merülsz
a teremtés előtti csöndbe
Beléveszhetsz mindörökre
de a szabadulás is fájna

Becsoszog álmomba az órásreggel,
miközben a világ - bár tudnám mi az -
érzésen kívül is volna hozzá út;
ennyiben nem absztrakció és rögeszme,
menetrendszerû minden ébredés, de
a semmittevés a halál imitációja.
És jövőmnél, e büntetlen előéletû
álomnál, nincs semmi utópisztikusabb!
Felelőtlen felhő. Alkalmatlan vagyok
a porra. Ész és eszköz sehol oly közel!
Pápasüveg-tollhegy. Gyertyabél ujjhegyen
táncoltatott láng-tojás. Sima, de vissza-
tarthatatlan szülés a röhögés. - Áll
anyám, zsúfolt teknő, piros-fekete
kockakő, felmosásra ítélt szürke alsó,
nyílásán át kimerevített ujj, ondóval
keveredett sikamlós kenőszappan...
Két tányér mellbefőtt tejbegríz.
Gyerekkorom vége. Mondhatná vagy mondta is
a törökpapucs bajuszos Dali, gégéjén
egymást fedő óramutató nyakkendő.
Akadozó érintkezésû zseblámpa-holtpont,
tenyéren átszûrődő vér. Mozgatom a fülem,
nyikorgó szemüveggel kubikol előre-
hátra talicska-orrom. Megvetemedett,
lakat-retiküllel korzózó pinceajtó-lidérc.
Ki itt belépsz, édes Csöndike, rád gondoltam
és gondolok most is, miközben talán épp
másik oldalára fordul dideregve, eget-
földet magára húzva, majd éppígy virágoktól
kimelegedve, kitakaródzva a világot rég
magára hagyott temető; éjjeliszekrényemen,
felismerem: költőket meglopó, szeretőket
égbe emelő, szent levágott végtag, láz-
hőmérő könyököl a vízzel-teli pohárban
és higany izmával testem feletti győzelmével kérkedik!

Fog, ízetlen lázmérő
ki be futkosó higanyvonat,
de hát az operett-ősz
évadjának vége. Éjjeli
belépőjegyek a lepkék.
Tükrös hold púderdoboz.
Talpamon levakarhatatlan
tücsökhang. Part kétoldalán
híd: mérleghinta. Arany
János csillaggal villanó
kapcsos tekintetét véltem
magamon felidézni. Majd
néhány csip-csip-csókázó
platánlevél. Aztán az sem.
"Mint ki magában hordja a csodát"
- "Kihüvelyezem sliccem
borsószem üveggombjait" -
véstem vala padra
szeretett tanárnőmnek,
akinek jószívvel, egyáltalán
nem titkolt reménnyel
halhatatlanságomat
ajánlottam föl. Hunyorog
a kis beszari kép
álom-kollázsiából. Fenekemen
a minduntalan eltört, ám
apró léptekkel megtoldott
nádpálca, amit testem
spirálos mozgatásával
igyekeztem magam is még
nyomatékosabbá tenni.

Estikéznek. Esti kéz.
ElaIszol, párnás ujjaidon
csukott könyv, de mintha csak
kifele hallgatóznál
virágok közé préselt vers.

Döccen vonataktus,
fûzöm hozzá: hóesés,
adakta gemkapocs-Balaton
mindig-mindig veszekedtünk,
orrunk lerobbantott hid
lóg bele a levegőbe.

Estikéznek. Esti kéz.
Ablakon pára.
Ablakon pára ismer magára,
szemed, akár a levesestészták közt
forgó zsirkarikák,
leeszi magát a nézés.

az éjjel fölszippantott fa
holdfény foltos
széllepedő
csigolya hajnal

lyukas eresz zaj
esőlánc
kiúsznak a háztetők a fényre
macska oson
csüngő árnyékra figyel
koppan a csönd
széttörik cserépre

a szem piros vízmérték
mélység nő
madárutáni magasság
mozdulatok
levegőköpenyből vakító pusztasága

legendámból ébredek -
kidörzsöl szemeiből az álom
mint mikor még nevemen szólított
a szerelem
sütkérezek egy hasonlaton

és ölelésben elveszített
tudás a líra
elaltatja az árnyakat
s az éj hold-tablettás kábítószerével
lopni hagyja Isten emlékezetét
a halált

Lélegzel, valaki
jár a lélegzetedben
gyertyát gyújtasz
meglátod illanó talpát

Isten tenyeréből kicsúszván
metamorfózis: merül
arcommal háztető, mint
árvíz idején kertes,
vályog ból, kőből épült ház,
Fejem fölött fecskeraj,
levegőt nyikorgató
palakalapácsok. Vagány
magány, nem vettem észre
mi szemre tartozik:
halnak szempillája nincsen...
Nyelvvel ölt, gégével
csomóz a víz. Nékem
lélegzet-szakítás,
tengernek világ csúcs-
javítás-próba. Úgy legyen!
Fénytengely, újabb
és újabb víztárcsa.
Bartókiáda, formába öntött
szappan, frissen hantolt sír,
habzik vértelen egybehuppan,
annyira még nem reménytelen,
hogy illatát - illat-metafora
Isten tenyeréből kicsúszván -
ne pazarolja. Tüske záró-
jeléből megszökik a rózsa.

Mindenkivé kellene lennem
hogy csak magam lehessek -
árnyék a lélek önrablása
felöltöztet meztelenségem

Visszhang az
aki kérdez
ne egyezz bele
én is hangban utazom

    szerzetes
Egy
    szer nemzetes
porhintés vagy sem
földből minden
virágnézet lehet

És zöldell-
tessék a fa
mellkasomon lélek-
melegítő könyv.

a gondolkodás tisztasága a hit
a költő saját elhatározásából
közelíti meg ezt az őrültségnek beillő
ész-peremet, ahol már a gondolkodás is
érzelem s a jel te magad vagy

Veszem észre: az árny
- érzést nem tehetek magamévá -
észre: vétlen állok elébe.
Arc poetika: miteszer-kukac
magába vájt köröm-csőr. - - -
Slicc-kilincs, hóbucka-mell,
álom-kukkoló-fény, ablakra
akasztott éltartós nadrág,
citrom-foncsoros szoknya
talpaspohár szívószál,
ferdén illeszkedő gerinc.
Reluxa: ezüst szél-xilofon. - - -
Necces adogatás - vetkőzik,
téblából ablaknál a lány -
harisnya-septébe labda-boka,
boka-labda ütődik lépteibe
a láb, feszült nyelv, teniszütő, kávézacc-salak.
És velem szemben az a lány,
és mellette, akiben magamra ismerek:
a fiú; gyûrődve, hazafelé menet,
a hangjegy-kapaszkodós villamosban.
Hány éve is? (Tél hazugságmérője,
majd ha fagy, megmondom az igazat): -
szemüveg-próba; szemüveg mögött
tart, kinagyít, óriás leszek.

Megáll sugárzó ujjam
a glória-ó-betû fölött:
angyali üdvözlet! (Fiamnak
ez karika-bottal!) Sercegő
haj, villanykörte habverő,
összehuppant tortalap-fal.
Lépek a hajnali ablakhoz,
már csak fülem embrió rajzolata
emlékeztet a csöndre. De
emlékeztet-e? A fövenyen:
anyja jókorára nőtt hasa fölé
emeli ugyancsak csöppecske
gyermekét: "egy kis dombra
lecsücsülni". Vált a kép. Kimegyek,
s minthogy a bodzabélû alagútból
vízipisztoly sose lesz, írásra
adom fejem, nem hazugságra.
(Költőnek, mellesleg álmában,
kijárási tilalmat rendelnek el.)
Ülök jóllakottan el-elbobiskódva
a padon, ölemben kolbász illatát
tovább őrző üres kenyér.
Végre egy ember! Ugat fel
mellettem alkalmi ismerősöm,
egy szelid puli, ki egész
idő alatt lépteim kóbor áramát
nadrágomhoz dörzsölve fejlesztette
és beragyogta napom.
Légy nyugodt, biztatom magam;
mikor fejjel lefelé zuhanni
kezdett, még nem tudta, hogy
gyerekkora légyzümmögéses
szederfájához gyökeret ad
az érte küldött mentőcsónak.
Följegyzem s nyugodt vagyok.
Fekszik parton a lány,
cipzár: kézilabdapálya
szaggatott vonalán szív fölött
megállt ujj. Homokozó bőrből
kipörgő búgócsiga-mell.
Kihízza lényemet a fény.

Lépteire
(nem tudja, hogy követem)
fölszabadul egy érzés,
testből kiválva,
névtelen,
újra érez.

Óvszer-bongó, ki állíthatna
mást, folyamatos a függő-
leges kalligrafikus írás;
megnézheted, vagy nézze meg
a gyerek; ige nem maradhat
beváltatlan. Holtpont-ondó.
Mire valók az istenek? Valaki -
szakadt gumi: bugyi-szerpentin,
cérnát, sárkányt elereszt; -
testek álarcos farsangolója,
földrészeket összefogó csoda-
ragasztó; ég üde foltja, ki a névtelent is
könnyek között megnevetteted.

Erdőben nincs ideje eltekeregni a fának
okított a bölcs gazda
a hatalmát fitogtató éjben,
s egy gyökerestől kicsavart
egyenestörzsû tölgy helyére állt.
S ott áll ma is a hó kényszerzubbonya alatt,
akinek immár rögeszméje
felüti fejét a csodaszarvas.

A mindenkinek-ből egyetlen lény sem
hiányozhat. Te sem maradhatsz vélem
mikor verset írok... Riad fel Z.,
riadok fel, magamat el nem véthetem,
lépteit kanalazza a nap, írom, miközben az asztalból
erdő beszél, szikleveles gázlángon
vizet forraló elefánt, kanna. Nevén
nevezed. Csésze és fül: ujjaidat
nélkülözi a lánc; napi ünnep, önnön
füledet húzod meg; fog fúgáz hang-
szigetelő keksz épül bele a csendbe.
S míg a zaccos kokszoló szer (ember-
élet útjának felén saját poklomhoz
jutottam) - izgatja szíved, eszem, nem
nagy dicsőség jól tudom, ha valaki
almahámozás közben óvatlan ujja hegyét
bevágja s az - érett babszem - kinyílik,
bőrömön mutatja magát, könnyen véremmé
válhat. Könnyen véremmé: elég a kávéba,
teába cukrot tenni, s látható a vihar,
mi napok óta tombol bennem. De arcodat
mégse tudom létre csalni, ameddig a vének
homlokán megjelenő verejtékcseppekből
egyetlen összefüggő tükör nem lesz és
utána - hisz nem láthatunk a tükör mögé,
ezer darabra hullt arcunkhoz hasonlóan
mégsem - és csak azért is! Dante,
Galilei... Magányom: védtlenségem!

Én, kinek örökös
nézeteltérése van
a nappal, megállok
- neveletlen eLem -
bakancsomban kavics,
lábfejemen fûzés,
véres nyomaival együtt
cseresznyézik az út, -
bőrömre égetett furulya...
Kilépek a végtelenbe.
Csak előbb: ki­
hallgatásra küldöm
a követ, összeszalad szem
a látással? Na bumm,
ilyen az ég,
üt-között, bevallja majd
ő a nagykövet! S a nap,
miközben lihegve
a fák zöld sarkában
megbujok, - verejtékben
pofon - korlát közé
dobott törölköző.
Cseresznye vagy furulya.
Véremmé teszem.
Tersánszkynak,
Berdának szólok! Kik
dolguk végeztével, ha, -
hold-gyûrûből kölcsönzött vízjeles felhő-
szalvétával seggbecéznek.

Leveszi súlyomata víz
árnyék a dolgok fényûzése.
Hazád az, hol arcodnak
szárazföldből könyököl ki
néhány métert a folyó
gondoltam, de nem éltem vele,
mert ahol a hazának egy,
"nemzetnek száznál is több
gondolata legyen", s ki
anyai ölben hûlt helyét leli
halálán van ott a nemzet!
Tatár szél borzol, bőrömön át
lélegzik a remény.

Ma ismét gondolat-
jelen forgott az ég,
Talicskán, kockakövön
tolja haza kurjongató
részeg kedvesét a ciprusi,
gégéje egy gödröt
belőle is kiás, s ezt
nem hasonlatért, hisz
egybemosódik úton fehér-
nép és talicska, de
amikor az felborul,
s a mester hasát fogja,
s mi máskor átlag fölé
kézbe foghatóvá tette,
látvány miatt az le nem
lohad, de bámész arra-
felé a nép, velem együtt,
ki ezt legyezvén
teszem közhírré: csak derû
viheti tovább a dolgokat...

Megembereli magát az árny,
amikor a ligeti platánból
váratlanul rámköszön, sőt,
lehajol, fejemre barackot nyom
s a kötelező simogatás sem
marad el; héttel előbb, hogy
az ázsiai lánnyal voltam;
megbotlott gyökérben, kavicson
sérült meg a láb, méregből ágát
törtem. Azóta tudom, milyen
állat vagyok! Lányok jönnek-
mennek, az a bizonyos egy sima,
egy fordított: hajnali utca-
hossz, fenék-fogta nadrág-ránc,
gurulni-kész nap-gomolyg,
szívet, lelket melengető közhely;
naponta így, erre érkezem, bármi
szapora is az éj: fény-árny
Pénelopé-minta, kis moheres
combközi kötés visszabontva,
amiről lányok és asszonyok közt
rád ismerhetek, tehát semmi
érzelgősség, minden marad a régiben!

Én már a húrosodó, zsírban
vörösre pirított hagyma-
szeletekre gondoltam,
(egytál, gőzölgő o-nál
maradt abba a leves-ábécé)
amit forró vízben nokedli-
cimbalomütő-lábacskákhoz
fürge, lángtenyerû szakács
készít elő. Sebre kötés,
börtönre rács. Asztal alá
térdre pottyant linzer. Kattan
objektív-cirkli, ahonnan
most se ölelés, se simogatás
nem szabadít ki titkokat.
S hogy haza érve az alagsori
lakásba, felcsavartam-e, mit
szándékom szerint lecsavarni
óhajtottam, az alig pislákoló
kormos petróleumlámpát,
nem emlékszem. Dróton száradó
ruhasor. Fán araszoló selyem-
hernyó. Fal mellett kutya végzi
dolgát, lábát fel-felemelve
megannyi kérdőjel. Bőrön
átvillanó szilárd felismerés:
börtönt viselnél-e helyettem
hiába; felelj: pertli néküli
cipővel szemezzek? Tolvaj-
kulccsal jár a szél, mi ővé
sohasem lehetett - bugyi
nyomatba maradt zárójel - azt
tudakolja a szomszéd ablaknál ülő
érzékcsalódásban szenvedő öregasszony.

Magyarország
depressziós hely,
önmagával határos.
De mert - tudjuk -
egy újszülöttnek
minden vicc...
nem tréfálok!
A vízzel-teli
karbiddal, dugóval
légtelenített tintásüveg
- ez az én okításom -
durranva, füstölögve
szökni hagyja
utcai szellemét.

Ha valaki lefekvéskor
gondosan megtisztítja,
de ébredésével ugyanott,
szeme körül találja
az izzó, világító por-
szemeket, mi az, ha nem
a megtett út bizonyossága?

Költő munkakönyvét
dedikálja az ország.
Rámmelegszik a szoba,
álomban megállni veszélyes.

Ha a világ nyelvem alatt
metafora-ostyában;
mondhatok bármit:
Istent látásból ismerem...

Figyelek, mi mást tehetnék,
partra ülök, köpök a lírára,
tény a seb s valódi a meleg,
- valaki borotvával arcát bevágja -

s mint csendes elfekvő vers-
sorokban a remény, s mint
amikor még ragozhatók voltak
az istenek, hogy megkerülj,
segítek neked, ki csöndben
munkatársam, zûrzavarban lelkészem,
egyetlenem a világban!

Tengerhez közel
elcsendesül
a virágcumis folyó
ha madárszív dobog fölötte

Kíváncsi vagyok
egy kortalan, nemes
acélarcú kozmoszfiból
hány fényévet képes
kiolvasni az ember?
Azt mondják, míg
orrát belé nem ütötte,
nem tagozódott
évszakokra a világ,
nem függött levegő-
szálon semmi, nem
mondták: Európa,
kis kultúr-takony,
miért épp ufókért
cserébe akarsz
felhőkből kilopott
nap-zseb-tükörrel
égiekkel kereskedni?!

A világ olyan
emlékeztek rá
kezdhetemújra
a teremtésit

Lyukas eresz zaj
esőlánc
kiúsznak a háztetők a fényre
macska ososn
csüngő árnyékra figyel
koppan a csönd
széttörik cserépre