Elkezdve, folytatva, abbahagyva...
Lakásban valahova letett rágó-
gumi, amibe persze másnap
igyekezetedben undorodva
beleülsz. Olyan! Azt hiszem!
Egyetlen fegyver sem mondhat
csütörtököt, míg végig nem
mondja az a-b-cét. Már pedig,
volt rá példa, egyetlen rám-
fogott fegyvercsőnek sem
volt szíve végigmondani, leg-
több, még mielőtt életemre
komoly csodálkozással tekintett
volna, ó-betûig jutva, kiszállt.
Ezért bármire feljogosít a csönd,
de az a-b-c hiányzó betûit
a csönd sem pótolhatja. A jó
vers már ilyen. Rágógumi, pisztoly...
Előbb-utóbb töredék. Pont
után kezdődik minden.

Benne marad szempilla-
rúdugró mozdulattal
az álom. Ennyi a hír!
Szavaimmal, annyi bizonyos,
nem siettetni akarom
a halált, még ha itt is
az idő, havas csúcson
nap, jeges, esős közelségét
elviselem. És mégis,
lehet-e az útnak tétje,
hogy megteszem? Noha
vesztésre állok, (egy
új cipőben minden össze-
vág) sarkam szelleme,
párnás vízhólyag, lidérces
cipőkanál; éhes hasonlat,
amire a tudásnak bármikor
szüksége lehet.

Hanglejtés vagy mi?
Az, hogy a fej - absztrakt-orr -
nem helyén való, még hagyján,
de amikor a bajszos, vállas ajak alatt
láthatóvá lesz a némasággal
összpontosított súlyemelőtárcsa-ránc.
Mit mondjak? Dunába, Tiszába
nem zavarodok, bár testem megfeneklik,
lelketek rá! Hol a rezes víz fog
és nem fog, gondolhatjátok
csak-azért-is kitartok a szó
mellett némán. Álom, folyó és rügy,
piti rím-hely, nékem elég "ürügy".
Fújhattok örvény-trombitámba.

Gyertyafény mellett
ne olvass, legalább
engem ne, vándor!
Húsz éve nap mint nap
természetes fénynél
az ég első és utolsó
sugarával vetem
papírra versemet.
Az árnyék, ha igazán az,
tisztázásra szorul
és tudja az ég, ha tudja
ez a vers is elkerülhetetlen!
Gyertyafény mellett
ne olvass, legalább
engem ne, vándor!
Foghordó: nyelv lép
nesztelen s mint must-
gázas borospincében
levegőt fogó lopótök,
beérik, világhoz jut
a fájdalom, iszol belőle
és lefejez. Amúgy is lefejez!

Pillangót vonz magához,
de egy legyet, szúnyogot
megölni éppúgy nem tud.
Van-e elég agresszivitás
benned? A villamosütköző,
akár egy kusza, igétlen, de
múltidejû temetőben az írás:
"fossz meg a haláltól
és megmondom ki vagy!"
lazán fûződnek a kocsik
össze. Egyszóval, fut sínen
az elektromosírás, betûzöd
és szabad lesz a szám,
halálát senki sem bliccelheti
el! Mégy. Habzsolja szemed
a nagy távolságot, miközben
tudni véled milyen bőrbe
férkőzve kukacnak lenni.
Ujjad közt távcső-birsalma.

Petri világkörúti kalamajkája
az a Csûrösnél felejtett
kalap, amit én holdon véltem
fölfedezni. Üzenem tehát:
költőnek nem kifizetődő
világ-hit-bank számlájáról,
nap aranyfedezetével,
előbb az isteni képmást
ropogós papírbankóra
- levegőbe köröző sirályok -
majd a sirályok csőrével
vizet érően fillére
átváltani, elherdálni
mindnyájunk valuta alapját:
az eget, s legyen elég néki is
a "falu végén kurta kocsma"

Rendszámom, igaz, nevem
említése nélkül, nékem
is volt, Pista. Feltûnt,
ha más összefüggésben is
a parlamenti folyosón
az az érem-tudor-titoknok,
akivel gyerekkoromban
"az erős várunkat" együtt
énekeltük, de aki miatt,
hát ez az: vers mellől,
éhgyomorral, életem első
pohár borával, de hagyjuk,
magam is felfüggesztettem,
ha csak két hétre is,
Tolnai, Markó; most négy
éve, hogy itt lakunk, igaz
nem napokig eszméletlen,
szóval, fel se tûnt, hogy
itt csak veszíthet az ember,
akár az örök egy-re
hivatkozó tiszteletes;
nagy kockában kocogó
kis kocka, rossz gége,
csont-gallér fém-lyuk.