A harminckilencedik évébe lépő Labancz Gyula kissé csinálmány című Szüntelen képmása nélkülözi az első kötetek gyakori kócosságát, modorosságát, egyénietlenségét. Művei – mint írja – 1964 óta jelennek meg. Első pillanatra alán különös, hogy egybegyűjtésük 15 év alatt nem állt módjában. Aki azonban türelmesen elolvassa mindössze negyvenhét versből álló könyvét, lassanként megérti, miért került csak vontatottan sor a kiadásra. A költő az emberi lét egyik nem túl feltűnő szegletét: a társtalan magányt választotta arra, hogy belőle megírni való élményeket merítsen. A fogalmat ráadásul filozófiai szempontból lehatárolta, így fogadta költészete egyedüli tárgyának. Hamarosan tovább ment egy lépéssel. Amikor csak tehette, egyedülvaló énjét - lírája alanyát – is kivonta verseiből. Ezután csak abból építkezett, ami fennmaradt számára; látszatösszefüggéseikből is kiszakított kopár alapszavakból, takarékosan adagolt bölcseleti vagy nyelvi fogalmakból nemegyszer súrolva egybefűzésükkel a lehetetlent, a semmit, a kifejezhetetlent.

„Elhallgatós” költészete makacsul rejti személyiségét, ritkásan kimondott szavaival a tömérdek kimondatlant igyekszik pótolni. Érdemes két jellemző részt bemutatni tudatosan és művészi leleményességgel lecsupaszított szövegeiből, amelyek sokszor hatnak úgy, mint egyetlen nagyobb monológ kiszakított darabjai: „miről azt hittem: én / csak véletlen tudásom / egy mástól hallott történetben” (Az „én” furcsa alibije). Vagy egy meglehetősen fenyegető hangsúlyú idézet: „csak a halál gondolatából – építkező metacsönd – tarthat a dolgok közelében”. (Történet a közérzethez)

Labancz Gyula szikár következetessége és konok kitartása választott filozófiai és költészeti eszményei mellett tiszteletet ébreszt. Tehetségét is felmutatja, amivel a nehezen kifejezhető közlési tartományból számottevő művészi értékeket tudott felszínre hozni. Ezért merem csak nagyon félve ideírni, hogy néha untattak egyes versei. Vállalkozását akkor éreztem igazán fontosnak, mikor magányon túli létvilágába óvatosan beszabadította a tárgyi valóságot.