Labancz Gyula költő verseskötete a közelmúltban jelent meg, a fenti címmel. Álom és emlékezet – „vonul végig” versein: „egy az érzés, de száz / úton halad – zsákutcája - / az emlékezet felé”. (Száz út)

Labancz Gyula 1941-ben született. Első versei –fiatalon – 20 éves korában láttak napvilágot, több országos napi-, ill. hetilapban. Ennek ellenére első verseskötete csak 1975-ben jelent meg, Párizsban. Ezt követően három-négy évenként jelentkezik újabb verseskötettel. Eddig művei: idő: személyi csönddel, Szüntelen képmás, Lélekzettől lélekzetig, Kéreg-közel, Ha eső, akkor Rilke, majd Hanghoz az arc (készülőben: Megcsendülő fehér).

A költő emlékezésében – e kötetében különösen is – igen nagy teret kap a szubjektivitás. Úgy ír, „mint aki mozgalmas képeket, történéseket sorjáztató álomból ébredve, azon frissiben lejegyzi mindazt, amit éjszaka látott...”- amint vallja róla Csűrös Miklós.

Versei nagyobb részének ihletőjeként a természeti képek vélhetők. Az ősit, a még egységeset – a kiindulópontot – keresi. Ezzel is magyarázható, hogy a „civilizálthoz” minden esetben kritikusan közeledik. „Mégsem panaszkodik soha, inkább tényeket rögzít.”

Egyik versében így ír: „Istenhez kerülni közelebb, lesznek-e jól csengő...szavaim?” Kétség és reménység egyszerre van jelen a költő életében – versében. S hogy bízik abban, hogy reménysége képes lesz kételyeit legyőzni, az a kötet több verséből is kicseng.

Humora – mely rendkívül egyéni – metaforáiban, paradoxonjaiban, szójátékaiban tükröződik leginkább. „A zárkózott és melankolikus költő mások, sokak, a megszorult emberség élményeit hitelesíti metaforáival.”

Ars poeticáját Közbeszólás című versében így vallja meg: „Nap: marokkópálca / mozdulatlanságból / kiszabadulni, / felszínre juttatni / szál sugaras hullámot / úgy, hogy minden más / mozdulatlan marad, / mi ez, ha nem költészet?”

Míg a költő első köteteit inkább a „nyelvi puritánság” jellemzi, az időrendben későbbiekben – így e mostaniban is - fölváltja ezt az „eleven versbeszéd, a mondattípusok hajlékonysága és sokfélesége. Labancz Gyula élő mitológiát teremtett itt, a XX. század végén. Hasonlíthatatlanul... eredeti költészete az irodalom egyik legizgalmasabb személyévé teszi.”