 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Fölállok, könyvtár
dohos lehelet.
Nyitom, ablaknál tart
illatával olvas ki a fa.
Rugdalódzik
a mellkaspólyás
szeszcsecsemő.
Tört(én)elem
kövön aluli ütés.
Napból árnyék kinéz
hellyel kínál,
időt ad...
Megveted lábad
helyszínnek jó.
Szem: keltezett kert.
Kert: szerelem közhelye.
felkínálod -
életre soha
nem mondhatom
viszont látásra
szemem föltelefonálja
visszaszól: "eszem"
torkig vagyok a világgal
Szerencsére
a mágneses rántottszelet
mindenkit az asztalnál tartott
s mivel a bor senkit sem harapott meg
senki sem gondolt fenyegetésre
Karácsony estére sikerült
szálkátlanná tenni
a halász gondolatait
Bekapcsolod
"s a haza fényre derül!"
TV-egyentégla
szobává szûkült országban
Tenyér tenyér
ringató idő-bölcső
befúj a lapok közé a szél
lélegzetet vesz a könyv
és ásítva fordul el magától
Reflektor reflektor
éjszakák sugárszőttes könyvjelzője
jelölj meg
Indigós bőrömre írj
álmomban is olvasom
így váltod magad
halálra, halhatatlanságra
Letépem
a kondenz-spirálos ég-blokkról
az egylapú folyót.
Emlék
szükségszerû visszaélés.
Mindent tudj,
hogy ne kelljen
semmire emlékezni.
Álom álom
sírásó szemmel
exhumálom
s az vesse rám
megkövült tekintetét
kinek szemdomborulatán
nem ült még rém
holott most aludtál el
fejed lehajtva
lábad magad alá temetve
egész testeddel kérdezel
odaátról
Bújik lámpához a sötét
fényt sugárzó anyamell
csecsemő száj-foglalatába
Lelkiismeretes légy
persely-szemedet
álma miatt törjék fel
Áthúzza, mint egy vánkost,
árnyékát a Duna. Kijön
madaras hajjal a fiam,
szálnak csillagpihék.
Nézd, apu, apu,nézd!
"nem tud úgy takaródzni
a Duna, hogy haltalpa ki ne
látszódnék az éjszakából"
S én nézem, teli van
frisstatisztasággal a világ.
Mindent teszek mire a fiam kér:
karom széttárva, repülök.
Hívsz, magamra kapom a várost,
s a garbónyakú alagútból
kéregvasút tenyér közé
felszínre jut a lehelet: máris itt vagy!
Elválni, megtérni valahová
sokféleképpen lehet.
Van abban valami örök
gyereki, mikor a félig
nyitott vonatablakban
bábozni kezdenek
az ökölszorításból
szabaduló ujjak.
Mit méltatlankodsz
saját nézéstől
gyulladt lángra
szempilla-szalma tekinteted
S azért mert egyszer
gyûrûsujjad pótolni vélte
még nem feltétlenül vagy az
ki ujja közt forgathatja a napot
...megjegyzem: remény-
telen(ebb)telem...
lesz: hogy minden
szûk falat adó fagy
tested közeledtét
mint só a húst
ablakot a pára
ragyogva jelzi
Rosszul megy sorod?
told meg egy fölfedezéssel
csak így lehet a gyûrt
jéghegy papírlapból
kiszabaduló vízjel: sikoly
de a gondolat már születése
pillanatában ráfagy a hómező papírra
s ha ehhez még északon topogó
ízület-havas sarkad is
hozzá adod, könnyen lehet
hogy a nedves ujjú hajnal
megérint, neveden szólít
Belépsz, álomfogó fény-
csík szeli ketté a szobát.
Előbb körülhatárol,
majd árnyékokra hull
és él tovább az éjjel.
Kitörni vagy meghódítani
térré tördelni a sugarat.
Ha meggyûlölsz
és álomporos szobád
fényfullánkos villanykörtéjét
gyanútlan arcomhoz engeded -
ránc-hullám
érettmagvú csönd
jutok egyre beljebb
s még magamat is kibírom
Szempilla sítalpon
siklik el az álom
tested rugós kérdés
meglapul az ágyon
A kád, kádból a gőz
párolog, elfogy
mégse mondhatom: vége
mikor csak "abba"marad
mit akartál mondani?
Fordul a kulcs, bejön
a csel.lengő/né-
hai árva alak ...
Bocsáss meg, semmi okom
állok az Oktogonon
s el-elnézem az esőben
borotválkozó autókat
ZúzMara falevél dereje
bajuszom is épp csak
még volt a Delej utcában
az a kis bajuszkötős fiat...
udvarolt talpadnak
feleselt a járda
ám vissza sose...
esik Õse vissza: Eső
erre a folyóra
még szükséged lehet
csak emlékeztetőül
sose köss csomót rá
Nyújtózkodva jön a világra
kedvet csinál álmodozásra
éjélményét megosztja
árnyékteremtő
holott le sose fekszik
s az éggel is van némi dolga
kezdettől fogva
órádon szemtelen légy
mutatja az időt
elhessented visszaszáll
mintha mindig ősz lenne
Csendes lapjárás
mezítelen talp
ágon levélen.
Nem kertelek, mit benn elveszíthetek
levegőbe húzott strigulával
jelzi a korhadt kerítés.
Szeder széder ízlelgetem a szót
libabőrös leszek -
Istennel mi egymással takarózunk...
S nincs odaadóbb hely
beteget színlelő párnasszusi arc
két civakodó ismét egybekel.
Valaki lélegzetet ad
visszaveszi az eget
vissza a vizet
megmadarasodik a lehelet
tüskés fészket rak a szájhoz.
Semmi, motyogom, semmi!
Tudja arcom mit a fû
tud odaátról
valaki játszik velem
zárt marokkópálcás szemem
meg se moccan.
Egyik dolog a másikát:
tartja arcom a fûszálat
nővésben éri a szakállat
és bent, bent józan figyelem,
Mert minden egy velem.
mikor rád gondolok
nem emlékszem mindjárt arra
de ha arra gondolok
csak te vagy eszemben
Nézte a tárcsát -
hangok anatómiája.
Halló, itt a ferihegyi mindenevő,
szól a tréfáskedvû ismeretlen,
s mire a hang ideért
bélpoklos repülők
falták föl a távolságot.
Megtelik hanggal a világ
s én hegedûkészítő
fürdés után
kádból kihúzott dugóval
ujjam és a lefolyó közt keletkező
vízforgás közül
kiemelem és átadom
mesteremnek a hangszert
Kéreg-közel -
lenni, vagy nem kenni:
mindig kéznél van a fej
s egyetlen fúrópajzs a fa
zümmög zümmög
a földalatti éjszaka
dolgoznak a keszon-
munkás makkocskák
szemed üvegcsarnokát
beragyogja a nap
van-e-még-él-e-még
s ha borotvapengém
nem préselt pillangó
arcom gombostûi mire várnak?
úgy mondom ahogy van:
A festésre előkészített
helyiség közepébe állított létra
isten tudj miért, mindig vonzott
ott tartottunk,hogy a gondolat-
jellel végighúzott levegő
pontosan és végérvényesen
választja el égtől a földet
Levelek közt feketelyuk
beszippant
felküldi
gyümölcs-csillagait
a fa.
Igen.
Kezdetben
még volt IGEn.
Életünkkel
zárójelet törünk fel.
Átjátszható tér a zene -
lehetsz valakivel mondjuk
kétezertíz április 5-én
csak ne élj vissza vele
különben úgy jársz mint én:
megtudhatod mit tart eszem
napba nézek fejem körül
bicikliző szemüvegem
bukásaimra sem emlékezem
épp csak föltalálom magam
nem romlik meg szájában
a szó, ha Szabó Lőrinc
tücsökjeivel üzemel
Hívők nyomatékával a Szabadság-híd
rátenyerel a Duna-bibliára.
Repülő kereszteli az eget
pogányok lakják
mondtam én eleget
Gellért csak dünnyögött
vagy a repülést tanulmányozta,
kezében foszló kodenz-füzér.
Jön a vihar, de ki tud
áramtalanítani egy
ibolyával-teli mezsgyét
Kéregből megszökik a fa -
gőzölögve áll napon
vizes nadrágom. Talán még
gyökeret is ereszt...
Maradj nélkülem
élj boldogan,
nem hagyom rád
rügygalléros ingemet!
Történt egyszer
hogy a halász
pardon: áll
boldogtalan a parton
és a próbababa holdnak
vendéghaja volt.
Jó hecc, kezében
hullám ellen hajnecc.
Találkozunk.
Mint moziban
önmaga elé ülő tekintet.
Torkunk gépház réseiből
leheletünk sugaras
vetítővászon.
Fog: bársonyba süppedt széksor.
Emléket bont a nyál.
Olajra lép még mielőtt...
part-rúd közé befogva
gőzölgő tomporral
érkezik meg a seriff-
csillagos este
csahol a zsebtiszta
ember-őrző alkohol
a halak pedig nem pénzeszsákok
Megkérdezte
szeretem-e a trükkös
exponálószárra nyíló
üvegházi kazettába parcellázott
mosoly öntözte
fényképezőgép-
tulipánokat
a TISZTESségnek is van határa.
A dolog úgy áll
nincs fontosabb
a bőrrel takarékos húsnál!
Szájszeglet
mosoly-pálcikára
ponyvázó lehelet
bohóc
akinek üres
napraforgó-gallérjába
fészkelték magukat a bolhák
vérre megy a játék
most jön az árnyaltabb írás
":" ez volt az orrom
aztán már nem volt
mit mibe bele ütni
Madárcsőrrel mindennap fölvágja
a hajnal a fák nyelvét
Ahol veszélyben a szeretet
szád úszógumiján a szó
A tolvaj és a szerető is
nyomtalan öröm megszerzésére törekszik
És visszanéz: arcommal sóbálványos víz
Asszonyi karban növésben van a férfi
Fényt kap arcom, nem állok jót magamért
Elbitangolt barlangi lény
visszaadom természetemet
Mágnespatkós-bajusz-csönd/
pegazus cégértábla/
szó sem lehet hiába
írógép amfiteátrum-lépcsőrom
szegényebb vagy egy vaddal
Szót kerítek fájdalom-őstermelő szeretőmnek
Fûszáltól a füvészkert látszik, vagy nem látszik?
Abban a józsefvárosi panelházban írt versben
mindenesetre csak a szál fû volt...
Átkiabálsz, visszhang leplez le a vulkáneredetû
őszibarackfán
Nem lehet meg nem történtté tenni a verset
Első fejszeütésekre nem fájdalmat
csodálkozást fejez ki tátott szájjal a fa
Átment a vizen
isteni lábjegyzetelés
Páratlan: vagy/is nélküli
ne felejtsd szavad: örökre
A fény bizalmasává teszi
árnyék besúgóját
Aki megtartja szavát:
halhatatlan
Ezért-azért teknős fityisz
Elhúzza száját a folyó
önmagában hangos korty
villám-torkos felhő
S hol a víznek lába kelt
kelt mint fent madárfészek
kavargó légiörvény
Makk makk dadog a tölgy
Javíthatatlan fakerülő árnyék
Citromkorallba akad el a kanál.
Foszforeszkál, végig
reflektorozza birodalmát
az óramutató. Mindent
vesztek, beteg a fiam!
gyöngyöt rejtő torkába lesek,
míg tenyerét tenyerembe téve
pirospacsiznak a kagylók.
El-elnéztem a hatalmas figurákkal sakkozó embereket
a téren. Néha órákig is elmaradtam, holott csak percek-
re volt tőlünk a fûszeres.
Hát persze, fordult felém egy alkalommal barátom,
aki a felnőttek között, méltán, már némi hírnévre is
szert tett. Hát persze, hogy jó lesz, mondta ezt olyan
természetességgel, mint mindig... Kezemben a játék
folytatásához nélkülözhetetlen csikó: sakkban tartó szó-
dásüvegem.
Lombfûrész szemed
jól látható körvonalat
vág ki a félhomályból
ablakkeret, függő
karácsonyfatalp
illeszkedik a fény
Örvény-harisnyás
felhővel holddal
kitömött rongylabda
feszes rend
kantáros rövidnadrág
utánad szökik a híd
Céloz rám
ádámcsutkája
puskaravasz
a költő
mindig próbára teszi legendáját
feje alá zeusz-márkájú villámzár
elektron-tücsöktől nyüzsgő
pulóver-rét kerül
éjszakára
céloz rám
magamra veszem
megéled legendám
fönn fönn kezem
Puskáztam
így igaz.
Múlt nélkül
történnek meg
a dolgok.
Felszólítasz
"jelen"
kezem
a történelemkönyvben.
Így igaz.
Szempilláim közt
szamárpadon ül a nap.
Egymásba kapaszkodó
táguló-szûkülő
országhatárok
tálban a bélyegek.
Tizennégy-
negyvenöt tele
áll a bélyeggyûjtő
s ablakos lesz szeme.
Jégostyával áldoz a folyó
"visszaönti a hang"
s e bőre szabott ingblúzból
dacos
félre nem érthető
ökölbeszorított lengő karral
különvéleményét jelenti be
a harang
Mikor néki levelet viszel
minden postaláda nyelvet ölt.
Adtam föl franciául beszélő
barátomnak az imént
rögtönzött verset. De hát
a költészet honvágya a nyelv
szerelmes kamasz, csúfolódhatsz,
nagyokat lélegezhetsz:
itthon vagy!
Kinek minden kikelet
parti-túra-kotta
s kinek violinkulcs horga
a halakat felhangolja
s mert szegény
nem szent csak költő
én jó Józefinem
felborult csónakkal álmodni
nem feltétlenül
napóleon-hiányt jelent
Hegesztik a sínt, acélbalett
madárcsőrû villanytető
elektródpálca-hernyó
Stravinski tûzmadarának
Hegesztik a sínt, Szentivánéji álom
manók tûzfenyő körüli
kalapácsütésből kikelő
és összefogódzó tánca
Félrenyeli az ég
a napot, cigányútra megy
Fény fogyasztja az utat
köd sem fenékig fejföl
Csípi szemem csillaghagyma
folyó, rét szellőztet
Hídfogasra terített kabát
csüng alá az éjszaka
Jön a vihar, kikölti
a madaras esernyőket.
Jön a vihar, fut a víz
föld beissza
hal-lábnyomon
talál vissza
folyó a mederbe.
S én, az álom
lélegzetemmel
preparálom
madaras esernyőmet.
Madaras esernyőm
didergő csontozatát.
röpül bébicsörgő pisztráng
és a kakis fáktól, mondjátok meg
ki teszi tisztába a folyót?
Szórakozottan
jógazdaként
végigjárja Isten a világot
ujján pörgő kulcskarika a víz
Örvény-tölcsér
fagyit adagol a ponty
van folyó nincs folyó
jött arra száz poronty
ki életre jel-es
halálra köteles
engedd el hát
kötelességemet
fut ereimben a Szajna
órámat szíj hidalja
karomat szeli két evező
nem vagyok jó szerető
testemet hőség uralja
Sóhajt
fenntart
vízre kihajt a só
sóhaj-társa legyen
mit ad Isten
ami nincsen
hajnal se még
vagyok aki vagyok
egy tükörfényes hegedû
állam az államban
tüntető kottatartó-tábla
kivonul teremből a hang
és számon kéri a világot
az csak természetes
hogy mossa kezét
a vízibilire szoktatott
emberiség
Forgóajtó: sajt dobozban
összezárnak élek
ki benn épp megvagyok
ki nem tudok jönni véled
Csöngetnek -
szemet szögért
nem fosztom meg
zárt mértanától az ajtót
Zsebtükörrel
dobókört tartok alá
duplán is egy
a kalapácsvető-meggy
Csacsipofás őszibarack
benn a magban sziklahang
Férfiasságát a szilva
heréivel bizonyítja
Áll vénkisasszony a birs
összébb húzódni jobban
magadba se bírsz
Õsz van, mindennap bevizel a fény.
Katicabogár, ödémás kézfej.
Hó, folyó nyelvén szétmálló tabletta.
Nyílik madárszárny, levegő-énekkönyv.
Motorja leáll
házunk előtt vesztegel
a makk-dugattyús
négyütemû tölgyfa
Nem volt rest
még egyszer megnézze
kulcsra zárta-e kertben
a tulipánokat
Álltat a napon
vízállományba vesz
szavakhoz képesít
deszkás hal csomózza a vizet
költészet
jogfolytonos állás
föl nem adom
egy szögként
meggörbült test
pl. mindig
harapófogós
karmozdulatokra késztet
ugrás
személyesből
személytelenbe
Kívül mechanikus mozgás
örvénylő víz fölé könyöklő lemezjátszó-kar
makk-füldugóra kapcsolt tölgyfa
ki tudná végighallgatni?
Csibészes micisapkás szemével
ne tudni mire nézi a napot
Szóba kerül
fogához veri a halált
Tökéletes
tehát nincs dolgom vele
Számos: hiány:
ruhatári fogas kérdés
Úgy mondják banánhéj csónakon is
elcsúszhat az Isten
Fényfutam csukott szem
ujjlenyomatot ad holdról a víz
már hámló bőröd gyanússá tett
fölkeltél jártál körülnéztél
mindenki tudta valami történt
megadta méretlen erejét a kő
tested helytörténetéért cserébe
szél szimatol tömör lombok között
Feljöttél ide
utadba került
szerpentinre hámozott héj
búcsúzol, beleharapsz
hírben áll a fa
feketelyuk:
birsalma-csillag
húzza össze szádat
Áll az ember
két füle
hangra metszett faág
földhöz tartozónak véli magát
Igen, igen
vagy mégse?
annyi köze van a földhöz
amennyi az éghez.
Egy alig képzelhető
képhez
ahová csak a sorvezető
gondolat vezet
két fal közt
egyetlen fül
magába mélyül
hallgatózik a csiga
"haza" az úgynevezett
skizofrén-tükrû
tér(fél)nélküli
államosított szavakhoz
Haza és hit kötelme alól
felmentést csak a halál ad.
Ezért nemzetben gondolkodom
hitben hitetlenségem élem ki
emberi mértékben álmodom.
Hullámba illő balladát
balladába illő hullámot
lelőhetsz
néked tartós a hullám
gondolj a halak
hold-kolompos ebédidejére
s mentőötletként egy nullán
víz alól dugom ki fejemet
Folyóálló vagyok
belém fagy a mozgás
hártyás jégbőr alá szorult szememért
orromon léket vág a levegő, mert
mit tudsz jobban a folyónál?
Aludni! És mit tesz ilyenkor a folyó?
Szilárd elhatározással
Hullámról álmodik!
Én, egyébiránt napimádó
álltam közértben a mérleg előtt
és számháborúztam.
Kijövet Z-vel futottam össze.
Hétfőn-szerdán Duna-partra megyek.
Észak-Európában tombol a vihar.
Nézem a TV-híradó
meteorológiai térképét.
Van az a híres Petőfi-dagerrotípia.
Holnap, MEGTARTOM SZAVAM, szabad leszek!
Minden vers szükségállapot.
Halálfélelem a költő cenzúrája.
A szeretetnek nem története, kiterjedése van...
Akkor miért épp a gyönyörû
fenyőfákat vágjátok ki
és teszitek a szeretet
madárijesztőjévé? Okoskodott
Ázsiából jött barátom.
És valóban, miért?
Tavaly is mintha parkettával együtt
dobták volna ki, hevert
hóban a sok fenyő, csillagszóró-
jézuskaszar, mit elleptek
a szaloncukorpapír-legyek.
És szólt a hang: mire elalszol
verseidből kiteszik a szûrödet.
Aztán elaludtam. Csipkés fogait kimutatva
recsegve nyílt a szekrény
szörnypofája. Madárszerû-vállfán csüngő
szőrmés ragadozó intett
menjek oda! Önvédelemből-e?
tapogatózni kezdtem a sötétben.
Ujjaim, akár a polip áldozatára
hidegtestû, pingvinnyakú
pezsgősüvegre tekeredtek.
Megszólalt a telefon. Fül és kagyló
közé préselődött hang.
Testem testem én jó váram
nyílj meg a szívkopogtatóval
dörömbölőnek, röntgen-kék éjszaka
fedd fel titkos mellkaskapum.
Reménnyel töltött őrházceruza
adj indigós folyót, hegyet
hadd írjon üzenetet az utazó
legyen végre jó is aki szeret!
És beérik búzaszemû szánk
aranymetszetén a szó.
Testem testem én jó váram
föladlak: utolsó kaszásunk a halál.
Mindenütt kombájn és traktor.
Repülő ragyogtatja az eget
nyelvemre veszem megberregtetem
Isten lyukasfogából kihulló amalgám
Este van, magam vagyok a világon
Mint akit illuzionistának
vetnek oda, árnyék-médium
motorcsónakkal hagyja magát
kettéfûrészeltetni a folyó
s ez sem tart sokáig
Isten gyökértelen fái
halfa gyûrûsödik a vízen
Bukj le vagy lubickolj
feküdj fûben hanyatt
nézz repülőt: kondenzcsíkos
égosztást. Ember vagy
csodához ne alázkodj!
Labancz Gyula eddigi költői korszakát zárja le ebben a könyvében. A „búcsúztatás”
azonban nemcsak egyszerűen befejezést jelent, hanem gazdagodást is: érzékeny iróniával és finom játékossággal való gazdagodást. Ezáltal az élmények felszabadultabban, nyíltabban és közvetlenebbül teljesednek ki most, mint korábban, a választékosan viselkedő versekben. Fájdalmasság, tragikusság, érzelmi és értelmi tanácstalanság örömmel, önfeledtséggel és világos lírai értelmezéssel színeződik és ötvöződik, és így teremtődik meg a végletek és az átmenetek egységes jelenléte.