Aztán itt volna még
a történelmi nyár...
Sorozáson, alkalmasságot,
testmagasságot mérő tárcsa -
érzékeled a teliholdat.
Kiegyenesedel, lemégy hídba,
a század díszlépésben.
Lüktess egyet külön, szívem!
Kavics-gyöngy kagylós lúdtalpbetét,
szempilla-algás fényképezőgép -
part két oldalán lefokozásra ítélt
tiszti-vállap; kulcsszónak:
küszöb előtt lábtörlő-bajusz.
Sose felejtem: ajtófélfán barna
felkiáltójel, ponton a nyomaték,
csavaros szorításból kiengedett
tehetetlen csengő; belülről
ki tudja mióta ömlik a gáz,
ez megfog, az fog meg; kutya
ugat, vicsori levélládarés, közte
- "Temetőbe mentem!" - az írás.
Ez volt, ez lesz az éj!
Ne add át magadat az ostoba
Egyenritmus-próbának.

Hívők nyomatékával a Szabadság-híd
rátenyerel a Duna-bibliára.
Repülő kereszteli az eget
pogányok lakják
mondtam én eleget
Gellért csak dünnyögött
vagy a repülést tanulmányozta,
kezében foszló kodenz-füzér.

Hogy zavartalanul ölelkezzék
a költő a fénnyel
hanyatt feküdt
szeméhez könyökölt az ég
míg egyszer
Isten bele nem botlott
s az ekkor keletkezett ûrben
született meg a föld
A föld és világmindenség

Mikor rád gondolok
nem emlékszem mindjárt arra
s hogy arra gondolok
csak te vagy eszemben

Egyik kezem eltaszítva
karolva a másik átfon
a testem ingó gerenda
dőlne tétova magától

De hát miféle szerelem
az mely ágynak döntve ápol
mint beteggel küszködsz velem
takarnál el a világtól

Sóvár vergődésem lesed
s holt merevségem kívánod
a világot hoznám el neked
s ajtód, ablakod bezárod

Önzésed feltart, megaláz
csak befelé lát már szemed
hogy élhetnénk, ha együtt már
meghalni se tudnék veled

Tenyér tenyér
ringató idő-bölcső
befúj a lapok közé a szél
lélegzetet vesz a könyv
és ásítva fordul el magától
Reflektor reflektor
éjszakák sugárszőttes könyvjelzője
jelölj meg

Falon függ, ki tudja, mióta
hang-dominós gitárom.
Dőlnek falai a háznak,
húrjait ha megpandítem.
Akarod-e? Bököm oldalba
a fiút, kinek a zene:
cintányér szem,
seprû-dobverő kéz-
nyomai falon és nadrágon...
pendítsd meg, páratlan
senki és semmi
se maradjon a világon!

koponyából a zseblámpa  ajtó helyén a szél
metaforák  szénné-lapulás
hőmérője a hátgerinc

por száll  írógép állványról
oltatlan mészen fut a víz

Hátánál fogva dobom ki,
hangvilla-küszöbre fekszik
a dög telefonmacska.
Válltól vállig karomnak a mozdulat
fájdalmas el? ki? rándulás.
Büntetésből lábát váltogatva
nap, hold térdel ablakunkon
helyettem, s talán helyetted,
hisz leosztották cinkelt
telefonkártyával egymás közt
titokzatos szerelmeseink az utat;
s mi volt: légy, kő, szárnyas ige,
(ami ugyan a világablak be-
töréséhez kevés, de a költészet
szemtelenségéhez épp éleg);
tárcsa-gubanc macska-vonal, -
belehallgatok, hallgatsz az erdőbe:
kifütyöli a hallgatózót -
megannyi elkötetlen szál;
ibolyán inneni és túli, -
világ kékfestője a hajnal.
Cinkos, sejtelmes dorombolás.

Fut megáll
hangon fordul a sarkon
néz rám lidérces konnektor
hosz elemében van a ház
oda is lett párolgó gőzike
töltöttkáposzta
becsavart haj
lesz-volt-ne-mulass-tor

Megállok itt a gőzölgő őszben
parthoz kötődve, miként a fák
nincs levelem
perceimet hullatom
árnyékom parázs

Arcomat portól
esőcsepp mossa
szél didergeti
lomha ág-kezem
vágyam: vért fakasztó
tû-szuronyát
előre szegezem

Nem a fa sorsára vágyom
eldideregni egy helyen
földhöz kötve, kavargó tengeren -
mint hullámhegyeken forgó halak
erdő sûrûjén vágtató vadak
közöttetek vagyok csak igazán boldog
csontjaim mélyéig szabad

Hajnal: cirpelők
vörös mértana, habzó
téglalap közt ébredés;
csúsznám, jeges út,
illumináltan hason, haza;
eres, grafitos érintés,
lábkörző: beleélem magam:
csecsemőt ábrázol, arcom
ráncolja kövér idoma,
s mert beleélem magam,
gyûröm, simítom; emlőjén,
kiskorú érzés; amikor a mama...
de hát a "költészet maga"
engem sem érdekel,
a rímnek mint a pénznek
helye van s nem szaga;
szeretem, ha próbára tesznek;
fején igaz út, bogárhátú,
fésûs - száj: hányós - kontyos
pótkerék, (itt volt az, hogy
megállt félúton az ész!)
föld után sóvárgó
szikes csokornyakkendő;
test tócsái, kikerülni,
önnön súlyától, köldök-
cseppet érve: öreg-emlő.
Nyakon, vállon, ízetlen
nyelv, piros helyiérdekû;
hullámsávot vált, hull
rádióra nedves fehérnemû.

Nékem az ég gyerekkorom
csodáinak örök szertára

Félelemre használt testemet
kikölcsönőzte a fájdalom

Fut szálkás bőrömön ércenti
szépmívû koponyámat felmérje

Csak a partot gyaluló hullámra
figyelek, fülem hangok forgácsa

Fekszem, ablakom előtt
zizegő fénnyel
fúr falevél-záron sírrabló kukac
s a résen besöpör a szél
álmomat hitbank vigyázza
arcom - biztonsági berendezés -
számtalan izzószálam jelez
ha csak a közelébe is érsz