Görögváza-urna szakálladból, Sándor,
kinek gyûjtötted és szórod most szét,
nemzetségből, hitből, világszabadságból
csak emberinek megmaradt hamvaid?

A szél
nyalókának nézte
a havas sarki kresztáblát

lábujjaidat
csörrenve keveri össze magával
a kavics

megfulladna a folyó
ha visszatartaná
hullámnevetését

kifordul a
befordul a
orrod alá
piszokból
bajusz-hûtő

és mégis mégy
bokád masszív sárhányója
alumíniumból
kikalapált lúdtalpbetét

koponyából a zseblámpa  ajtó helyén a szél
metaforák  szénné-lapulás
hőmérője a hátgerinc

por száll  írógép állványról
oltatlan mészen fut a víz

Belehallgatok az erdőbe:
kifülyüli a hallgatózót.
Ibolyán inneni és túli.-
világ kékfestője a hajnal.

Zöld ág aranykapu.
Leiskoláz a tölg,
dob és ismét dob
tenyeremben fényes makkbika.

Babrált a fiú
simította az élőpapírt
kedve szerint - szél
és fény neki kedvezett
légies áttetsző szoknya
gyûrhetetlen járású lány
tûnt fel gangunkon
hajtogatott repülőre
emlékeztetett bugyogója

Cipő-szoros,
kiátja el magát
a hangya, aki
kenyérmorzsát látva
nem ismerte fel
a visszavezető utat.

Láthatatlan lány
dereka körül karikával
ez a folyó

rossz fényt vet rád a nap
árnyéka megkörnyékez

mindig nagy magasságban
jár-kel a sikoly
száj koporsószöge

de ahol ének szól
nincs helye sikolynak

Talán csak megsértődtek
a fenyők, azért oly tüskések
hallgatagok. Félek, nem tudom
kiengesztelni se megváltani őket.

Frakkos tojásból
kipottyant karvaly

a megszólalásig:
zene

nem hegedûk -
karmesterpálcához
nemsített rózsák

talán épp illatáért
hunyod le szemed

Kézre jelző kilincs-nyíl:
ez volt a jel. Feri, Tomi
és Pista az ajtófölé
helyezett konzervdodoz-víz óta
óvatos. Dörmi kutyánk és
Mia macskánk is állandóan
kaparász az ajtón...
Nem tudom mit tegyek!
Ideje új trükk után nézni.

Kishitûeknek mondom
alma van a templomtornyon
kígyónk konnektorba
fészkelte magát
fullánkját néha látni
ki akrja megpróbálni?

Mikor a vendégek elől
leköltöztem fiam
diadalív asztala alá
elfelejtettem elnézést kérni
de így is nagyot nőttem
a szemében ha másért nem
hát azért mert magukra
hagytam őket

A hold a reflektor: ragyog
apró fénycsóvái üvegkalapok

arany és ezüst selyemben a fák
lombjai színes estélyiruhák

suhognak kígyóznak meghajolnak
némán a tánchoz összefogódznak

arcuk verejtékes hulló zománc
szünetel és ismétlődik a tánc

Gesztenye, gesztenye
szabó tûpárnája,
hiába a foltnak
való levél, hiába.

kopik, kopik
a fa bársonynadrágja,
tvaszt rajzol Dani
rügybél ceruzája.

Tíz év múlva
- jegyeztem be -
mondok valamit,
akkor se tudtam, mit!
Hisz életem árny-
oldalát tekintve
a nap is köpönyeg-
forgató. És könyvem
belső, háromszög-
zsebében titok.
Anna és Léda; dohogok,
klasszikus por; prüszkölök,
de hogy végleg el ne
feledkezzem róla,
róluk, valamennyi
könyvjelzőre egyikük,
még csomót kötött!
Ez viszont nem titok.
Kongó Hungária-házból
zajos, esős körútra érek;
szellőt, sugarat érezve
halhatatlanságát meg-
pillantva szokott így
maga alá könnyezni
hajnalonként a természet;
testemből - akár ősi
partjai közt a Duna -
medret kölcsönöz a víz,
s ha megállok, másod-
állás; Anna és Léda
várt, feszes sorfal,
előttem, s mint okát
rég feledett pofon,
arcomra ráégett még
néhány év, s hogy két-
ségem se legyen, ne
érdemeljek semmi
felejtést, egyikük
csattanós választ
adott: arcomon beszélt
meg újabb találkozót!

Fut megáll
hangon fordul a sarkon
néz rám lidérces konnektor
hosz elemében van a ház
oda is lett párolgó gőzike
töltöttkáposzta
becsavart haj
lesz-volt-ne-mulass-tor

Kátyúba jut
balga lop
kereket

csepp csöpp
falgalopp
ugrik meg a csélcsap
rézcsap
falikút
falikút rézcsap
trapp trapp alig út
nem is lop
a balga
capp
bele
lábbeli
lé bele

Hozzád sietve
felhődelfint vettem kölcsön.
Ha el is alszom
a ringó vízen,
fagylalttá lett szemem
nyárig tartson
semmi föl ne költsön.

Sértődős Kresz Karesz
ki pedig a masnit
helikopternek nézte,
s kit ezúttal egy szoknya-
karosszéria cspott meg,
megállt, majd lehuppnva
a friss úttá egyengetett homokba
arcát kar-háromszögébe
rejtve ad kikerülésre jelt

Motorja leáll
házunk előtt vesztegel
a makk-dugattyús
négyütemû tölgyfa

A porszem
lehullt
szemed partjára
reszkető jegenyék
hajoltak
s ez éjszakára
megállt
fölötte az ég

röpül bébicsörgő pisztráng
és a kakis fáktól, mondjátok meg
ki teszi tisztába a folyót?

Ez a határ az én birodalmam...
s a hajnali szabincseppes fák alatt
jó tudni a titkot:
labdát homokozóba elásni
- beássa magát felhők közé a nap is -
s ki rálép, aknára lép.
Így gondolta, de nem így lett!
Lassan mindenkinek hiányozni kezdett
s jó tudni a titkot:
lement a nap s a földalatti akna-labda-nap
immár csak az eredeti helyére kívánkozott.
Kitört vulkánkrátert hagyva maga után.

Jön a vihar, de ki tud
áramtalanítani egy
ibolyával-teli mezsgyét

Lyukas eresz zaj
esőlánc
kiúsznak a háztetők a fényre
macska ososn
csüngő árnyékra figyel
koppan a csönd
széttörik cserépre