Parnasszustól távozóban
reklamációnak helye nincs.
Tudomásul vette.
Nem élhet folyton szerelemben.
Szóváltás közben páratlan,
de apró igéket kapott vissza.
Járt egyet még a porcukros szélben,
lefekvés előtt
- szokásához híven -
megborotválkozott,
hogy mákszemes arccal,
mákonyos álomba édesgetve
el tudja viselni a világot.

Egy vetkőztetős golyóstoll,
egy sorsát
kiszámíthatatlanná
tett logarléc

koccintásra,
cseppfolyósításra,

s egy mozdulatban
visszamaradt kérdőlény

Most teszi placcra
molyos köpönyegét a rend.

A magány
- fenyőre hullt hó
tél kristályszerkezete -
alapélmény.
           Persze,
felelni (nem szőrözök
azaz mégis,
én is csak szőrözve születtem)
ásványtanból
volna, jó.
Nyelvről a szó
leázik.
       Test törne,
ha volna hozzá mersze,
csöndet mélyítvén
benned erősítve
antenna-agancsát.

Ki itt megáll
- meg nem állj! -
magára  többet nem talál.

Mondd,
számoltál te ezzel?

Verset írni annyi,
mint szórács között
a halált beszélőre hívni.

Elrendezve,
kiterítve
blendenyílásra
- tél-tavaszos cinkelt ábra -
őrzöm azt a pillanatot;

kivált
ázott homlokára
- árulásra nevelkedett pára -
gondolok,
a sokadalomban
meg-megállva,

vagy
denevér-ernyők közt cikázva,
hisz volt már annyi jel,
szívem öreg hangját
kö-ze-led-te
erősítheti fel,

néki első,
mi nékem talán utolsó.

Keresem a hozzá illő képet,
esernyős terc, szíves blúz,
mindent vesztek, ha nincs meg az az arc,
szerelem, Jolly Joker, segíts!

Küldöm neked
ezeket a végsőkig megmunkált kemény,
kegyetlen verseket.
Annyira nem
szeretem magam, hogy

szép, verseket írjak.
Ez nem baj
Csak kínos.
Én nem
másodlagos élményekből írok.

Ó, az elvetemült
Női kertekben ül.
Szárad és fárad. Egy kis üresjárat
             közben
sorolja a közös szeretőket.

A helyzet hölgye voltam.
Rajongott értem.
Mit tudtam én, amit
              ő nem?
Megint bedőlt. És bedőltem.