 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
ha szemen talál helyszín
megváltoztat mi megváltozhatatlan
vér világít bőr dereng
száraz lábbal kel át rajtam a fájdalom
"gézcsók" toll a papíron elkezel
nem kérdés becsületből írok
hallom a szürrealistákat kitiltották a jövő álmaiból
sivatag sivatag nem adom hozzá szemem
mag utazik a fában megmarad magnak a fa
tengert tudó testeddel nem folytatódik - kifejeződik a világ
jó csak az a nap mit újra kezdhetünk
egy négysoros vers mindig benne van a Dunában
talpadon les be a fény - begyullad - de nem sûl ki a bőr szeme
miért hogy a csönd - fülemben - vízköves visszhang
ha nem tévedek ön az ki bőröm alá hiába szöktette el az árnyfátylas napot
előttem az út mi hátra van még
nem tartunk ott hogy a hangok kerítés ábrái mögött fól ne ismernélek
mindent összevetve hajnal lehet
ha beütöm a fejem: este van
te csillagos ég!
cserépből kinőtt öregember
babszem-gége - csírázó - szikes csokornyakkendő
emlőt lehetne fogatni vele
reménynek a jövő nem jó befektetés
félelmet keltek - csukott szem - tányérsapka
álmodni bemegyek a képért
nem káptalan - módja képtelen fejemről az álom
vonatjegyet kellett volna venni!
vers: megannyi helyváltoztatás
díszkendővel zsebből vitorlázó zakó
Balaton Európa széttaposott lúdtalpbetétje
sörény villan - vetek oda szempilla-csontot
áttetsző leszek
megfagy körülötte a levegő
álomtörőhajó a lélegzet.
arc és név sohasem egy
elmozdult vízmérték nadrág éles ráncolatával a mélység
míg élt, állat volt, földben lett ember
esőcseppre fordított távcső, kút vizét visszanyeri
egy magnóra fölvett telefonhang vajon nem lebeszélés-e?
(bólogat, hajóhinta orrát parázscipős cigaretta hajtja)
ellenben a rózsa: tüskéivel távoltartja, illatára bízza a világot
ha életünket ajándékba kaptuk nem illenék visszaadni
világgá mentem, a világ közben hozzám, most se világ se ember
batyuzik a lélegzet, amennyit nem szégyell
sok nő között hol az az egyke, kivel belátom, magamhoz nyúlni
[méltatlan lett volna?
megkértem a kezem, legyen az arcomé, holnap, esküszöm,
[visszatérek rá
Beképzelt remény,
a végén még meghalok.
Nem szólok, közelebb kerülök
a halhatatlansághoz.
Ott Isten vár,
visszaveszi arcomat,
mit anyagpróbának tett ki a szellem.
Idáig jutott, végrendeletét
lejegyezte a balga.
Nézd a görcsös,
kívül feszes, bévül
papírral gyûrődő tenyeret.
Ki megszólít, hang-adóm lez.
Megjegyzem: legyen esze,
ezzel tartozom, miután szabadon...
Reménytelen arc, ahová
csak jégárpás tojásait kikelteni
száll haza a tekintet.
Álmot nem lehet rossz szemmel nézni,
magán kívül a szem
nem ismer határokat.
Én Istenem, sehonnai, elkaplak
s nem tudsz mit mondani,
hiányoddal kifosztani!
Nézd az elvetemültet,
egy ablakot látok,
fény okádja ki a pálinkabûzös szobát,
és rossz jelnek tûnt,
elfelejtett visszaköszönni:
az eső után fa alá húzódott tócsa.
Párolog: szerencsét próbál a víz,
holott csak pillanatra fordultam el,
de a halálban nincs anyagi kár,
gondolj születésedre...
Túlélők: kövek,
kövek: túlhalók,
kövek, kövek, kövek,
mégis ha egy istenség szól bennük,
szavuk hihető!
Saját élőlényének tekintett reggel
a Kerepesi Temető
- dolgom naponta erre -
Ködben látható lélegzet:
szeretet-szó-lián a számon.
Séta közben nem gondolok
a járásra. Ez kiút.
Vízfölé, magamhoz:
nézésből érkezem. S mint Noét,
körüléli világomat a víz.
Lehet-e sétát így
abbahagyni, s mit belőle
folytatni érdemes:
tenyérben habarcsként
megtartani a felhőt;
egy alak állaga függvénye
a csontjaiban lerakódott
mésznek! Lelkendezzenek csak
a dolgok, nem veszem magamra
anyagi formáját egyik
tárgynak sem, de mélyen
szívom a levegőt.
Madárcsőrrel mindennap fölvágja
a hajnal a fák nyelvét
Ahol veszélyben a szeretet
szád úszógumiján a szó
A tolvaj és a szerető is
nyomtalan öröm megszerzésére törekszik
És visszanéz: arcommal sóbálványos víz
Asszonyi karban növésben van a férfi
Fényt kap arcom, nem állok jót magamért
Elbitangolt barlangi lény
visszaadom természetemet
Mágnespatkós-bajusz-csönd/
pegazus cégértábla/
szó sem lehet hiába
írógép amfiteátrum-lépcsőrom
szegényebb vagy egy vaddal
Szót kerítek fájdalom-őstermelő szeretőmnek
Fûszáltól a füvészkert látszik, vagy nem látszik?
Abban a józsefvárosi panelházban írt versben
mindenesetre csak a szál fû volt...
Átkiabálsz, visszhang leplez le a vulkáneredetû
őszibarackfán
Nem lehet meg nem történtté tenni a verset
Első fejszeütésekre nem fájdalmat
csodálkozást fejez ki tátott szájjal a fa
Átment a vizen
isteni lábjegyzetelés
Páratlan: vagy/is nélküli
ne felejtsd szavad: örökre
A fény bizalmasává teszi
árnyék besúgóját
Aki megtartja szavát:
halhatatlan
Ezért-azért teknős fityisz
Elhúzza száját a folyó
önmagában hangos korty
villám-torkos felhő
S hol a víznek lába kelt
kelt mint fent madárfészek
kavargó légiörvény
Makk makk dadog a tölgy
Javíthatatlan fakerülő árnyék
Ó a hideg zöngétlen idő
szemed ad magára
egy nézésen nevelkedett pára
hídon a vonat a vonat
karatéütéstől válik szét
a kiáltás megállja helyét
Néz rám sírról babonás virág
szememen lekopog a szerelem
Testem testem én jó váram
nyílj meg a szívkopogtatóval
dörömbölőnek, röntgen-kék éjszaka
fedd fel titkos mellkaskapum.
Reménnyel töltött őrházceruza
adj indigós folyót, hegyet
hadd írjon üzenetet az utazó
legyen végre jó is aki szeret!
És beérik búzaszemû szánk
aranymetszetén a szó.
Testem testem én jó váram
föladlak: utolsó kaszásunk a halál.
Mindenütt kombájn és traktor.
Hullámba illő balladát
balladába illő hullámot
lelőhetsz
néked tartós a hullám
gondolj a halak
hold-kolompos ebédidejére
s mentőötletként egy nullán
víz alól dugom ki fejemet
Fényfutam csukott szem
ujjlenyomatot ad holdról a víz
már hámló bőröd gyanússá tett
fölkeltél jártál körülnéztél
mindenki tudta valami történt
megadta méretlen erejét a kő
tested helytörténetéért cserébe
szél szimatol tömör lombok között
Kívül mechanikus mozgás
örvénylő víz fölé könyöklő lemezjátszó-kar
makk-füldugóra kapcsolt tölgyfa
ki tudná végighallgatni?