A háta mögött tribün, visszhang-
erdő nap-
bőre havazó híd
sugármorzsás nappalra-
zárt szoba

madarak után fészkelő
tekintet

könyöklő hús-
parázson
didergő csont-
palota
akár a zene
az ész elejti
ha arca már a csöndé

Kigondolod
a rügyeket
gyûlnek szemedbe
a virágok

tested
eleven vitrin
nem őriz több
szomorúságot

Kézbe veszed
elolvad a jég -
visszakapja lényegét

Elrejtetted magadat a tájba
a víz nyugtalan lelkiismeret

A sütkérező szobrok között
bőrbekötött árnyél didereg

Fogság a fal biztonsága
négyszögbe zárt végtelen

Izzó szeméjalatti tájon
a halál beton költészete

Függönyözött cseppkő Arcod
ujjakközötti félhomálya
emlékek hûvös barlangja -
mosolygó évszázados unalom

Hideg földtani beszéded
a meszes csontfal érrajzait
nem értem én Csak nézem
Ásvány-madár semmi tájai

Torkod kapkodó szívverésem

A hangtól kettétört cserépben
lélegzeted lázvirága
Öröm bőralatti napsütés
soha-nem-volt nyarak jégverése

Levegőkert A szélnek kerítése nincsen
Hintaszék Zsúfolt Személytelen
Üveg arcát ásítás töri szét-
torka szûk utcáján felröppent verebek

Valakit valakit virraszt a lámpa
eső a léptek szögei
jól a csöndbe kalapálva
kinn tudta magát felejteni

Minden-minden hogy föltárul
amíg háttal közelít feléje
Feje köré gyûlt lábnyomok -
az arc halálutáni tükrözése