Daueroltat házunk előtt a fa,
s a gőzölgő, szúnyog csípős
levegővel összekeveredik
az eső fénylakkos szála
s már bura alatt
teletûzdelve az ősz,
szememből a fényt
mágneses angyali hajat
szálanként kisimítom,
szép göndör sugár remény.

A víznek még nem volt árnyéka
megtudta ezt a mindent kikotyogó álmoskő
és madárnak álcázva magát
fölkéredzkedett kalitkaszerû szemedbe.
Azóta kő öregíti a vízet.

Tréningezik,
árnyék bokszolásra
sugárringbe szólt reggel
a hatalmas öklû körtefa.
Horgot üt, acod elől elhajol,
lefekszel alá
kiütéses álomtól megment:
halántékodon érrel jelző gong a nap.

A VILLANYT IS fölkapcsolták
meszelt falak és szöghelyek
a hóban eltiport poloskák-
a nyom a hegyre föl vezet

GYÖNGE VAGY a bátorsághoz
a gyávasághoz túl erős
akár a bölcs apostolok
erős lettél a félelemtől

Ha késhegynyi-Iéted elkopott
apád hûvös tarló nyomában
megismernek a térdeidről-
Testedben lázadó alázat

PATKÓNYOMOK
MINDENÜTT a szerencséd

ismered a vasak puhaságát
Már hited is lehetne
De tûz ég melled rácsa között
és ráforr a vas a kezedre
NINCS EGY MÚLÓ PERC mozdulat
benned minden időtlen él
munkálkodik - rozsdán a sav
- tested befutva a vér

HANYATT FEKSZEL a Dunán
bölcsőben a gyerek
csak szemed hû oszlopa
tartja fönt az eget

Rád szakad az ég Merülsz
a teremtés előtti csöndbe
Beléveszhetsz mindörökre
de a szabadulás is fájna

Fölégette a láz
kilevelezte szádat
torkodban föl-le csapkodó
fecske szárnyak

Áll vörös-kakas
hegyélen a nap
ágakon könny ül
szemünkön harmat

Megnyílik a torkod égboltja
felszakadozik árvaságom -
Madarak piros térképe
álmatlan szemedben

Ledől a szódásüveg
fához ütődik az ég
Megzavarodik magányában az alkony
csillagokra szabja ereit

A hangtól kettétört cserépben
lélegzeted lázvirága
Öröm bőralatti napsütés
soha-nem-volt nyarak jégverése

Közöttünk
már csak üvegfal
a csendtől
feszes levegő -

keressük egymást mint a fák
egymás árnyékában forgunk -
körbejárjuk önmagunkat

gyûlnek az idegen lábnyomok

leszédülünk a napra
időtlen reményt
virágzik koponyánk

Állandó önrobbanás veszély
Álmatlan felizzó szén-szemedben

Hátadon a nyár letépett plakátjai
Megőrzi szavad a cserépre tört korsó

Elcsöppent szempilla-gyertyák között
hûvös szemed ravatali magánya

Borítékba zárt napjaidon
az éj szigorú rézpecsétje

Álarcos összeesküvők a fák
elárulták útjaidat

A fejedre
mert megszépült a szerelemtől
kitûzte vérdíjul
csillagait
az ég

És megnehezedik

terhessége hetedik
hónapjában a föld

Föllélegzik a fû
gyümölcs ájul el a fán

A teremtés ki tudja
hányadik napján

Homlokdon a csillag
míg kőujjaid szorítnak
Négyszögébe zár a tél

Jégbevert szögek
a lábnyomok

A földeken
térded ízületes ropogása
fasorok közt
farkasként kémlelő szemed
a hajad erdő zúgása
elárul megvilágit a tél

jéggé válsz

végtelen út leszel

Olyan volt
olyan volt ez a szerelem
mint a nyílt pályaudvaron
a vonaton
két utazó
egyik jön a másik meg elmegy
s most nem tudni
te jöttél vagy én mentem el

Kigondolom
a rügyket
gyûlnek szemembe
a virágok

testem
eleven vitrine
nem őriz több
szomorúságot

Kézbe veszem
elolvad a jég
így kapja vissza
lényeget

Most jéggé vált szava tükrözni arcodat
belül az izmok hullámmal bírkozó igazsága
Nyitva felejtett gázcsapok a fák -
már látszanak a bőralatti ég kínfoltjai

Levegőkert A szélnek kerítése nincsen
Hintaszék Zsúfolt Személytelen
Üveg-arcát ásítás töri szét ­
Torka szûk utcáján felröppent verebek

-  -  -  -  -  - -

Valakit valakit virraszt a lámpa
esőa léptek szögei
jól a csöndben kalapálva
Kinn tudta magát felejteni

Minden-minden hogy föltárul
amig háttal közelít feléje
Feje köré gyûlt lábnyomok -
az arc halál utáni tükrözése

ablakok közé zárta
az éjszaka
a táj fehér lázban
reményedet kibeszélte

A tûzeső
pusztította parton
már csk az értelem
kagyló árvasága

A szerelem
kazettába zárt
tündöklő emlékezés

arcod ujjak közti félhomálya
emlékek hûvös barlangja Szádból
mosolygó évszázados unalom

Hideg földtani beszéded
a meszes csontfal ér-rajzait
nem értem én Csak nézem
Ásvány-madár semmi tájai

Torkod kapkodó szívverésem

havazó bőr viharában
vetítőfal függönyözött érmozi
Álmatlan szemek földtana -

remény fordított olvasmányai

távol
ablak világít

nézed
le nem vennéd szemed

tested nincs
célod van csak
sorsod sincs
csak helyed

A házban
élnek emberek
s lényük benned
valóra válik

csak ők vannak már
te nem vagy -

s most következik
életed