Eső elől a Radnóti-féle ház
ad menedéket. Állok
a kapuban s mintha csak
hosszúra nyúlt esőszemeit
egy óriás méreteire szaporítaná
villog, de nem ragyog
kötőtûivel a híd.
Itt valami bûzlik, -
kukázó öreg, nyakán kulcscsomó-
dögcédula s egy lim-lommal
véletlenül kidobott kereszt.
Hajnalban még fagyott, motyogja,
felhőizmos folyó-kar,
közte rozsdás szögfejû sziget volt
föntről a tetanuszmérgezésben
megmerevedett Duna.
Mit felelne erre R.,
aki tizenkilenc éves kora óta
készült fölvenni a keresztséget,
épp annyi ideje én, hogy
őseim bibliai hitét megőrizzem.
Ízes a csönd, apellál
a bennem lévő télre, de hát
itt a jobbra át is ballada!
Vissza az egész, lélekmelegítőt
köt körém s egy földet ért
fénnyel keveredett szál miatt
elbomlik a novemberi eső,
talán hó lesz, talán újra eső.
Egy bizonyos: rövidebbek a napok.

Egy szem-pina-társ alatt
még nem fajul el a dolog,
súgta Lőwy Árpád
a kaposvári állomáson,
füstös zötykölődés,
örökség, szerelem,
hosszú életre esély,
talán csak a tokból kivett
néma, tragikomikus
hangszer, a hegedû
mosolyog így vonakodva,
amint át meg átfúj a szél,
s a röptében ütőkeretté
alakuló ugrálókötél,
nyakig csúszó tollaslabda-szoknya.
Álltam elébe, mi mást
tehettem volna,
tenyeremből önmagát
kijósoltató detektoros
bőrû cigánylány.
Ami isteni, egyben
közölhetetlen is,
bizonyíték rá a biblia.
Mentünk vagy úgy, ki
tudja hány, ölnyit.
Érrel hímes, öleléshez
előrajzolt tenyér.
De a gondolatok nem a
cselekvőkhöz szegődnek.
Utcán minden kiderül.
"Remek rom a faterom"
Ezt most inkább csak érzem,
hogy első versem felidézem.
Nincs iszonyubb egy
metaforából kifogyó
izgága alaknál. A gyomor-
mosás kifordított nyolcas,
amitől még semmi sem
egyszerûbb. Feszül a test,
semmi, csak a halállal
visszarepülő célkereszt,
cilinderes folyó, holtpont
tombola, s hol a szülészeti
fogas lekabátol, nagymamák
akaratuk ellenére lesznek.