Kifoglak
találni
magamnak
ó, világ

ha én egyszer
létezni fogok
több testet
nem tékozolok

megkerültem
- akár ott se lennék -
jelenti
az árnyék

Nézd az elvetemültet,
egy ablakot látok,
fény okádja ki a pálinkabûzös szobát,
és rossz jelnek tûnt,
elfelejtett visszaköszönni:
az eső után fa alá húzódott tócsa.
Párolog: szerencsét próbál a víz,
holott csak pillanatra fordultam el,
de a halálban nincs anyagi kár,
gondolj születésedre...
Túlélők: kövek,
kövek: túlhalók,
kövek, kövek, kövek,
mégis ha egy istenség szól bennük,
szavuk hihető!
Saját élőlényének tekintett reggel
a Kerepesi Temető
- dolgom naponta erre -
Ködben látható lélegzet:
szeretet-szó-lián a számon.

Belekaptam az idő
örvény-rózsás
sirály-tüskés ágába
s nem tudtam leszakítani.

Álmomban kétsoros verset írtam.
Egyik itt van,
de mintha a világ most
mégis azon a másik soron múlna,
mit felébredvén
elfelejtettem!

Amikor fölém hajoltál
nyakláncról rámzuhanó kereszttel
még nem tudtam hogy megváltód leszek
hogy arcom sziklája nélkül
melled tátongó sírgödör
s ahogy a két has lassú
hasonulásban elgörög
gyerek-angyalt álmodik a gyönyör

Beképzelt remény,
a végén még meghalok.
Nem szólok, közelebb kerülök
a halhatatlansághoz.
Ott Isten vár,
visszaveszi arcomat,
mit anyagpróbának tett ki a szellem.
Idáig jutott, végrendeletét
lejegyezte a balga.
Nézd a görcsös,
kívül feszes, bévül
papírral gyûrődő tenyeret.

Séta közben nem gondolok
a járásra. Ez kiút.
Vízfölé, magamhoz:
nézésből érkezem. S mint Noét,
körüléli világomat a víz.
Lehet-e sétát így
abbahagyni, s mit belőle
folytatni érdemes:
tenyérben habarcsként
megtartani a felhőt;
egy alak állaga függvénye
a csontjaiban lerakódott
mésznek! Lelkendezzenek csak
a dolgok, nem veszem magamra
anyagi formáját egyik
tárgynak sem, de mélyen
szívom a levegőt.

Tudatlanságom nem ismer határt.
Visszalapozni
partra érkezem.
Tagozódik mederben a mozgás
lelassulni:
halál-közel.
Kijárom a vízet
ez nálam elemi kérdés
volt már akkor is
és az iskolát még
- éhes kisdiák -
messze elkerültem.
Hajó utáni éles fény
hullám kenegeti a partot
táskámban meglapult
J.A. kötet. És Dáner
tanár úr ki másnap - ezért -
nem feleltetett!
Oszd szét lényedet
s ha már egy állapot
bocsánatosan félbemaradt
szemedtől
elnézést kér a víz.

Daueroltat házunk előtt a fa,
s a gőzölgő, szúnyog csípős
levegővel összekeveredik
az eső fénylakkos szála
s már bura alatt
teletûzdelve az ősz,
szememből a fényt
mágneses angyali hajat
szálanként kisimítom,
szép göndör sugár remény.